December 6.

Volt egyszer egy bölcs, istenfélő püspök, akit Miklósnak hívtak. Nem tudni pontosan, hogy a kis-ázsiai Myrából származott-e, vagy Sionból. De jószívűségének híre máig ránk maradt, és mindenkinek példát mutat.

Miklós, mint mondják, hallott egyszer egy emberről, akinek három eladó leányát nem akarta senki feleségül venni. Olyan szegények voltak, hogy nem tudott velük hozományt adni, sőt, lassan már enniük sem volt mit. Akkor egy este magához hívta lányait az apa, és azt mondta nekik:

- Kedves gyermekeim, tudjátok, hogy állunk. Se munkám, se pénzem. Nekem, öregembernek elegendő a nyomorúsághoz az, amit összekoldulok. De ti biztosan éhen halnátok mellettem. Ezért úgy határoztam, hogy eladlak benneteket rabszolgának. Már holnap szolgálatba kell állnotok.

A lányok sírva fakadtak.

- Inkább meghalunk, de akkor se adjon el – mondta a legidősebb húgainak.

- Imádkozzunk a keresztények istenéhez – javasolta a legfiatalabb. – Hátha csodát tesz velünk.

-Jó – egyezett bele a középső. Meghalni napkeltekor is ráérünk.

Letérdeltek egymás mellé, és imádkozni kezdtek. Fennhangon panaszolták el Istennek szomorú sorsukat.

A jámbor Miklós püspök éjszaka a város csöndes utcáit járta, hogy szokása szerint alamizsnát osszon a hidak alatt lakó koldusoknak. Ezen az estén ott vitt el az útja a szegényember háza előtt. A nyitott ablakon át kihallatszott, amint a lányok az Úrhoz imádkoztak. Megállt és figyelmesen hallgatta őket. Nagyon elszomorította, amit hallott. De az öröm is elfogta, mert a lányoknak Isten iránti bizalma mutatta, hogy a keresztény hit mind több követőre talál.

Gyorsan visszatért a kolostorba, s felnyitott egy titkos ládát. Ebben azokat az értékes ajándékokat őrizte, amelyeket a hívők áldozatként tettek Isten oltárára. Néhány nappal azelőtt hozott például egy gazdag kereskedő három öklömnyi, színarany gömböt. Így akarta megköszönni Istennek, hogy egészséges utódja született.

A jóságos püspök a ruhája ráncai közé rejtette a három aranygömböt, bezárta a ládát és kilépett az utcára. Hamarosan megtalálta a házat, ahol a lánykák imádkoztak. Egy hatalmas fa ágai terebélyesedtek a még mindig nyitva álló emeleti ablak előtt.

Miklós atya az övébe gyűrte bő köpönyegének szárnyait, és felmászott a fára. Onnan éppen belátott az ablakon. A három lány összebújva aludt közös ágyában. Mosolyogva nézte őket, az imádságukra gondolt, és halkan, óvatosan az ágytartójukra gurította a három aranygolyót.

Hazafelé elképzelte a lányok örömét, akiket nem kell már eladni rabszolgának, és biztos, hogy hamarosan mindhárman férjezet is találnak maguknak, aki szívesen fogadja őket otthonában.

A három nővér másnap megköszönte Isten kegyelmét, a csodát, amit velük tett. Elmentek városuk kicsiny templomába Miklós püspökhöz, és megkeresztelkedtek. És amikor férjhez mentek és gyermekeket szültek, azokat is elvitték hozzá.

Erre a jóságos Miklós püspökre emlékezünk minden december 6-án, amikor az ablakba állítjuk fényesre tisztított csizmánkat, hogy másnap reggel ajándékokkal telve találjuk.